5.fejezet

Mikor beértem összefutottam Angelával aki mosolyogva köszönt nekem majd tekintete a kezemre tévedt.
-Mi történt veled?-kérdezte döbbenten.
-Csak egy kis baleset volt tegnap.- mondtam sóhajtva vissza gondolva arra hogyan is szereztem.Na de megyek Derickhez majd még beszélünk.-mosolyogtam rá halványan amit ő viszonzott majd az irodába mentem. Mikor odaértem bekopogtam majd egy halk szabad után beléptem.
-Szia Derick.-köszöntem neki kedvesen
-Bella mégis mit csináltál a kezeddel?-kérdezte ő is döbbenten. Leültem a fotelba majd elmeséltem neki mi történt tegnap. Ő csendben hallgatott majd együtt érzően rám nézett.
-Bella ha ma inkább szeretnéd kihagyni a munkát akkor menj nyugodtan.-mondta kedvesen.
-Nem úgy se tudnék mit csinálni az árvaházba pedig nem akarok még vissza menni.-mondtam
-És mi van azzal a fiúval akiről az előbb beszéltél? Mi lenne ha felhívnád, hogy ráér-e?-kérdezte mosolyogva
-Tényleg megengeded?-kérdeztem mosolyogva mire ő csak mosolyogva bólintott mire én elővettem a mobilom és felhívtam Jaspert aki hamar fel is vette.
-Szia Bella történt valami?-kérdezte aggódalmasan.
-Nem csak Derick azt mondta ma inkább pihenjek és azt akartam tudni nem lenne-e gond ha tallkoznánk.
-Nem persze máris indulok nemsokára ott vagyok.-mondta
-Köszönöm és szia-mondtam és letettem a telefont.
-Akkor Bella holnap találkozunk.-mondta mosolyogva.
-Köszönöm-mondtam neki majd felálltam elköszöntem Angelától és neki is mondtam, hogy ma nem leszek és elnézést kértem tőle de azt mondta, hogy semmi baj és jobbulást kívánt és pedig kimentem és ott vártam Jaspert. Nem is kellett sokat várnom Jasperre mert hamarosan már be is gördült a parkolóba.
-Szia-köszöntem neki mosolyogva. Remélem nem baj, hogy téged hívtalak-mondtam neki.
-Bella engem bármikor hívhatsz és nem baj.-mondta. -De mond csak baj lenne ha hozzánk mennénk? Esme szeretne megismerni és Alice is szeretné--mondta
Én egy pillanatig gondolkoztam majd rájöttem, hogy ennyivel tartozom Jaspernek ha már elszakítom a családjától ezért bólintottam majd felültem mögé és átfogtam a derekát amennyire tudtam majd gázt adott és már ki is löttünk. Én mint mindig most is élveztem a sebességet. Jasper elhagyta a várost de nem mentünk sokáig hanem lefordultunk egy ösvényre majd ott haladtunk tovább majd néhány perc múlva megpillantottam egy hatalmas villát és még a szám is tátva maradt. Jasper lesegített majd csak mosolygott rajtam utána pedig bementünk a házba. Bent észrevettem Alicet aki már izgatottan várt minket illetve egy 30-as éveiben járó nőt. A többieket nem láttam habár annyira nem bántam. Nagy valószínüséggel Esme odajött hozzám majd óvatosan megölelt amit én szívesen viszonoztam.
-Örülök, hogy megismerhetlek a nevem Esme-mosolygott rám
-Jó napot Bella Swan vagyok-mondtam kicsit félénken.
-Tegezz csak nyugodtan-mosolygott rám.-Mond csak nem vagy éhes? Készítsek valamit?
-Nem köszönöm nagyon kedves tőled.-mondtam mire Esme csak bólintott majd elindult valószínüleg a konyhába majd amikor ő kiment Alice jött oda hozzám.
-Szia Bella Alice vagyok-köszönt óvatosan
-Szia én pedig  Bella-mondtam és rámosolyogtam amit ő örömmel viszonzott.
-Körbevezessünk?-kérdezte Jasper én pedig bólintottam mire ők elindultak felfelé és körbevezettek a házban. Idöközben azt is elmondták, hogy Rosalie és Emmett kirándulnak Carlisle dolgozik Edwardot és Tanyat pedig épp akkor hallottam meg veszekedni vagyis inkább Tanya ordítozott. Már épp elmentünk volna amikor kivágodótt az ajtó és Tanya dühöa tekintetével találtuk magunkat szemben. Amikor meglátott egy pillanat alatt előttem termett követni sem bírtam és lekevert és pofont amitől a földön landoltam. És újra nekem ugrott volna ha Alice és Jasper le nem szedik rólam. Alice üvöltözött vele,hogy tünjön innen aki erre csak dühösen elrohant de úgy, hogy csak egy csíkot láttam belőle. Japer és Alice csak rémülten nézett rám nyilván olyat láttam amit nem kellett volna. Ekkor jött ki Edward a szobából és mikor meglátott a földön fel akart segíteni de én elhúzódtam mire kérdőn nézett a többiekre és mintha ők mondtak volna valamit mert Edward arca hirtelen komor lett és csak nézett rám. Én feltápászkodtam ugyanis ez az ütés erősebb volt mint hittem és nagyon fájt. Nem akartam nekik hátat fordítani ezért hátrálni kezdtem mire Jasper kinyújtotta a kezét, hogy megállítson.
-Bella hadd magyarázzam meg.-mondta fájdalmasan
-Én megbíztam benned és nekik is megbocsátottam-mutattam Alicre és Edwardra- amiért kihallgattak és te pedig eltitkolsz valamit amit azt hiszem tudnom kéne ha már veled barátkozom.-mondtam-De úgy tünik még se vagyok ha ennyire nem bízol bennem vagy ennyire se méltatsz.-mondtam csöndesen.
-Bella én-kezdte volna de én nem hagytam, hogy befejezze.
-Azt hittem tévedtem veletek kapcsolatban. Te sem vagy a barátom de nem tudom mért hitetted el akkor velem. Talán, hogy fájdalmat okoz. De már nem számít. Felejtsük el egymást nézzük egymást levegőnek mintha soha nem is ismertük volna egymást.-mondtam fájdalmasan ugyanis fájt elveszíteni őket akkor is ha még csak most ismertem meg őket de úgy tűnik nem bíznak bennem nyilván csak egy kis senkinek tartanak. Hátat fordítottam nekik majd lerohantam a lépcsőn ki a házból közben a könnyeim is megeredtek. Útközben össze futottam Rosalival és Emmettel akik köszöntek de én csak kikerülve őket tovább rohantam. Nem tudom hová vagy merre csak rohantam és próbáltam menekülni minden és mindenki elől a fájdalom elől. Már   régen besötétedett de engem nem érdekelt csak ültem a szikla tetején és bámultam le a mélybe. Azon gondolkodtam milyen lenne most levetni magam és megszünni létezni. Ám ekkor ágrecsegést hallottam magam mögül mire megfordultam és egy aranybarna szempárral találtam szembe magam de azzal akire nem is számítottam.

Ismét elnézéseket kérem amiért régen volt fejezet. Tudom nem ok de a nyári munka eléggé kifáraszt pedig azt hittem lesz időm írni. Sajnálom ha csalódást okoztam de semmi nem jut eszembe hogyan legyen tovább mert nem akarok egy unalmas sablon történetett. De ígérem hamarosan hozom a fejezetett. És mégegyszer sajnálom.

4.fejezet

Sosem szerettem ha megbámulnak és általában az embereknek nem is volt rá okuk de most, hogy Jasper mellettem állt megértettem mért néz mindenki de én ettől kényelmetlenül és zavarban éreztem magam ezért lehajtottam a fejem. Ekkor megéreztem, hogy Jasper egyik kezét a derekamra teszi majd elkezd az iskola felé terelni miközben halkan beszél hozzám.
-Nyugalom Bella semmi baj nincs. Előbb utóbb megszokják, hogy együtt jövünk és egy idő után nem fognak majd ennyire megbámulni ne aggódj.-én pedig csak kérdőn néztem rá.
-Te tényleg mindig velem akarsz mutatkozni? Egy ilyen selejttel? Ahelyett, hogy a családoddal lennél?-kérdeztem és tényleg nem értettem mért foglalkozik ennyit velem.
-Bella hidd el nekem te nem vagy selejt te egy igazán különleges lány vagy aki csak egy kis szeretetre és megértésre vágyik és, hogy elfogadják olyannak amilyen és ez nem bűn. És igen veled szeretnék mutatkozni a családom miatt pedig ne aggódj velük semmi baj nem lesz.-mondta mosolyogva és mint mindig szavai és közelsége megnyugtatott és vissza mosolyogtam rá. Közben tovább sétáltunk a figyelő tekintetek körében. Jaspernek és nekem közös volt az első óránk így együtt mentünk oda és Jasper megkért, hogy üljek mellé amit én szívesen el is fogadtam. A következő órám már nem Jasperrel volt ennek ellenére oda is elkísért és velem maradt egészen becsengetésig. Én egész órán azon gondolkoztam vajon Jasper azért e ilyen megértő velem mert elmeséltem neki mi történt velem vagy ha nem tudná akkor is ilyen lenne e. Egész órán ilyen gondolatok cikáztak a fejemben majd mikor kicsöngettek és kiléptem Jaspert pillantottam meg az ajtóban állva és oda is siettem hozzá. És így ment ez egész nap ha épp nem Jasperrel volt órám akkor is mindig elkísért órára illetve mire kijöttem a teremből mindig várt rám. Nekem jól esett a törődés, hogy valaki végre foglalkozik velem azonban nem hagyott nyugodni, hogy ahányszor csak megpillantottam Alice-t mindig bánatos, bűnbánó és szomorú volt a tekintete. Tudtam, hogy hiányzik neki Jasper mert ő elmondta nekem mennyit jelentenek egymásnak ezért is nagyon szégyelltem magam. Igaz ugyan, hogy haragudtam rá ás a testvérére amiért kihallgattak minket mégis sajnáltam Alice-t mert elszakítottam tőle a legfontosabb embert még ha nem is szándékosan. Épp ezen gondolkoztam az ebédlőbe menet is ahova persze Jasper is velem jött. Mikor ránk került a sor nem kértem mást mint vizet mert egyszerűen nem volt étvágyam. Jasper is megkérdezte, hogy biztos nem kérek a mást de én csak a fejemet ráztam. Miután kifizette az ő ebédjét és az én vizemet amit nem akartam hagyni neki de nem ellenkezhettem vele egy külön asztalhoz ültünk le. Mikor már egy ideje csak ültem végre megkérdezte mi a bajom mire vonakodva de elmondtam, hogy bűntudatom van Alice miatt. Erre elmosolyodott majd megnyugtatott, hogy semmi baj nem kell aggódnom Alice megérti és nem sértödik vagy haragszik meg emiatt rám. Ennek örültem és ránéztem a kis kobold lányra aki minket figyelt és egy mosolyt küldött felém én amit halványan de viszonoztam mitől láttam, hog neki csak nagyobb lesz a mosoly a száján. Most már elhittem amit Jasper mondott és kicsit boldogabb is voltam ha bár még mindig volt egy kevés bűntudatom habár az már Edward miatt. Azon gondolkoztam a maradék órákon, hogyan is kérjek tőle bocsánatot a tegnapi miatt de nem jutottam dűlőre és mire észbe kaptam már a parkolóban voltam Jasperrel. Miután felültem a motorra Jasper egyből a jégkorcsolya pálára vitt majd ott egy öleléssel és egy mosollyal váltunk el egymástól én pedig mosolyogva mentem be.

Sajnálom!

Igazán sajnálom, hogy eddig nem hoztunk új fejit de a suli mellett kevesebb időnk van. Tudom, hogy azt ígértük hamar hozzuk a fejiket de ez nem így lett és tényleg sajnáljuk de igyekszünk! Köszönjük azoknak akik eddig is kitartottak mellettünk :)

3.fejezet

-Ki vagy te? Mi történt? Hol vagyok?-kérdeztem a mellettem ülő fiút.

-A nevem Edward Cullen. Az történt, hogy miután azt hitted, hogy Jasper elárulta a titkodat dühösen kirohantál a menzáról és beleütköztél Emmettbe. Dühödben elkezdted püfölni és eltörted a karodat. Behoztalak a kórházba, ahol nyugtatót kaptál.-mondta

-Az az átkozott pedig megbíztam benne.-gondolkodtam hangosan miközben eleredtek a könnyeim.

-Kérlek, ne neheztelj Jasperre, ő semmit sem tett.-mondta a fiú.

-Már hogyne neheztelnék rá, hiszen elárulta a titkomat, pedig megígérte, hogy nem fogja elmondani!-kezdtem el örjöngeni.

-Jasper nem árulta el a titkodat. Az az igazság, hogy amikor a korcsolya pálya mellett beszélgettetek, akkor hallgatóztunk.

-Hogy mi? Azonnal tűnj el innen.-fakadtam ki.

A fiú nem válaszolt csak kiment a szobából és becsapta maga mögött az ajtót. Nem tudtam mit tegyek. Nem tudtam hihetek-e neki, ezért elhatároztam, hogy felhívom Jaspert. Egyet csengett, mire Jasper felvette a telefont.

-Szia Bella.-köszönt

-Jasper, én nem is tudtam, hogy hihettem, hogy elmondtál nekik mindent. Annyira sajnálom. Nem lehetnénk megint barátok?-kérleltem.

-Ugyan Bella, semmi baj. Én is figyelhettem volna jobban. Mi szólnál, ha holnap elmennék érted, és együtt mennénk suliba?-kérdezte

-Rendben.-válaszoltam neki

-Akkor holnap fél nyolcra az árvaháznál leszek. Szia.-köszönt el

-Rendben, szia-elköszöntem, majd letettem a telefont.

(Edward szemszöge)

Éppen hazafelé tartottam. Mindenki otthon volt. Miután beléptem a házba Tanya azonnal lerohant.

-Mégis hol voltál? Megint annál a fruskánál?-fakadt ki kritikusan.

-Tanya állítsd le magad!-üvöltött Emmett.

-Fogd be!-kiáltott Tanya

Ez Rosalinál elvágta a biztosítékot, és Alicel együtt rávetették magukat Tanyára. Nem tudtam mozdulni. Emmett és Jasper próbálták leállítani a lányokat. Éppen Esme sietett lefelé a lépcsőn.

-Mi folyik itt?-kérdezte dühösen.

Még mindig nem tudtam mozdulni. Tanya a padlón feküdt, Emmett és Jasper lefogták a lányokat.

-Tányának elgurult az a maradék agya is ami volt!-üvöltötte Alice.

-Edward, mi történt?-fordul felém anyám.

-Tanya fruskának hívta Bellát, mire a lányok ráugrottak.

Míg felvázoltam Esmének a történteket Tanya felállt a földről. Nem voltam képes a szemébe nézni.

-Te nem vagy normális! Mégis minek képzeled magad?-fakadt ki Esme, és lekevert Tányának egy pofont, ami következtében Tanya ismét a földön feküdt. Tele volt a fejem Tanya gondolataival. Elegem volt ebből. Nem foglalkoztam senkivel, csak hátat fordítottam mindenkinek és elrohantam az erdőbe. Muszáj volt kiszellőztetnem a fejem. Annyira ideges voltam, amiatt, amit Tanya Belláról mondott, hogy néhány fát is kitéptem a földből. Nem tudtam mi van velem. Miért nem segítettem Tanyának? Miért védtem meg Bellát? tettem fel magamnak a kérdéseket. Egyikre se tudtam válaszolni! Miután kicsit lenyugodtam, emberi tempóra váltottam, és így vettem hazafelé az irányt. Nem akartam összefutni Tányával. Nem akartam vele beszélni. Mikor beléptem a házba Tanya lesütötte a szemét.

-Edward..-kezdte el.

Leintettem, nem akartam vele beszélni. Egyenesen kedvenc kishúgom szobája felé vettem az irányt. Bekopogtam, bár nem tudom miért.

-Búj be!-jött a hang bentről.

-Szia Alice, Jasper hol van?-kérdeztem.

-Rendben, akkor nyugodtan beszélgethetünk.-állapítottam meg.

-Edward, én annyira sajnálom, nem tudom, mi ütött belém. De Tanya úgy lehordta Bellát.-mondta húgom.

-Kérlek, ne kérj bocsánatot. Tanya ezúttal tényleg túl lépte a határokat. Azt hiszem szakítani fogok vele, ez már nem állapot. Az agyamra mennek a folytonos féltékenységi rohamai. Azt hiszem mindenkinek így lesz a legjobb.-mondtam komoly hangnemben.

-Igen, ebben igazad van, de mit érzel?-kérdezte húgom, tudtam, hogy ezzel Bellára céloz.

-Nem is tudom. Bella olyan nagyon más. Ha a közelében vagyok minden megváltozik Hirtelen minden dolog mellékes lesz mellette mintha, már nem is a gravitáció tartana a földön, hanem ő.-mondtam őszintén kedvenc kishúgomnak.

-Edward, ezt hívják úgy, hogy szerelem.-mondta Alice.

-De ő ember, az nem lehet.-mondtam, pedig tudtam, hogy Alicnek igaza van.

-Edward, te is tudod, hogy igazam van.-mondta határozottan Alice.

-Köszi Alice, azt hiszem holnap suli után beszélek Tányával. Alice csak bólintott, én pedig felmentem a szobámba. Nem csináltam semmit csak az ágyban feküdtem.

(Bella szemszöge)

Másnap reggel, már nyoma sem volt a tegnapi eseményeknek, kivéve a gipszet. Nem is igazán tudom, mi történt akkor. Elkezdtem készülődni. Gyorsan ettem egy tál müzlit és felöltöztem. Egy kockás inget,kabátot, és egy farmert vettem fel. A könyveimet gyorsan bedobáltam a táskámba. Mire végeztem Jasper már az árvaház előtt várt rám. Csöngetett, én pedig siettem, hogy kinyissam az ajtót.

-Szia Bella.-köszönt

-Jó reggelt!-köszöntem neki vissza.

-Indulhatunk?-kérdezte.

-Persze.-válaszoltam

Gyorsan felszedtem a táskámat, és becsuktam az árvaház ajtaját. Mikor kiléptem és megláttam a fekete motort,ez volt az első reakcióm.

-Wow!Nem is tudtam.-köpni, nyelni nem tudtam.

-Köszi.

Jasper a kezembe nyomta a bukót, én pedig felvettem. Eszembe jutottak a régi szép idők, amikor apukámmal mentem motorozni. Kicsi korom óta imádtam a gyorsaságot. De Jasper motorján ülve sokkal jobban élveztem. Körülbelül 10 perc alatt értünk be a suliba. Mindenki minket bámult, még Cullenék is. Nem csodáltam. Nem minden nap jelenik meg egy olyan közönséges lány mint én egy olyan emberrel mint Jasper. Az emberek féltékenyen, és értetlenséggel néztek ránk.

Létszí olvassátok el!

Sziasztok!

Többen is mondtátok, hogy nem elég részletes a fejezet. De komit nem írtok, hogy mit részletezzünk. Légyszíves mondjátok, hogy mit szeretnétek ha részleteznénk és akkor újra megcsináljuk!

Köszike: Leila és Bella

2.fejezet 2.rész

Negyed órát kellett várnom, mire megérkezett a busz. Felszálltam és figyeltem az elsuhanó tájat.

-Korcsolyapálya.-hallatszott a hangos bemondóban.

Gyorsan összeszedtem a cuccom és leszálltam a buszról. A koripályán már rengetegen voltak, ezért úgy kellet átverekednem magam, mire megláttam Angelát.

-Szia Ang.-köszöntem

-Szia

-Hol van Derick?-kérdeztem érdeklődve.

-Az irodában.-halkan hallottam a választ.

Az iroda fele vettem az irányt, ami az épület hátsó szárnyában volt. Bekopogtam az ajtón.

-Tessék-hallatszott bentről a hang.

Bementem az ajtón.

-Szia Derick, ma mit kell csinálnom?-kérdeztem kíváncsian.

-Szia Bella, ma a büfében leszel-válaszolta

-Meddig leszünk nyitva?-kérdeztem

-Mivel péntek van, ezért csak fél hétig.

-Rendben, akkor még maradok utána.

-Jó-mondta. Kimentem a büféhez az emberek jöttek mentek, nagy volt a felfordulás. Mindenkinek nagyon sok dolga volt. De hála a sok munkának a délután hamar elment és Derick, meg Ang is már hazament. Bezártam a büfét, és elmentem a korcsolyámért. Most egy kicsit gyorsabb zenét tettem be és elfoglaltam magam. Ezt a gyakorlatot Derick mutatta nekem, amit ő tanított anyunak a Junior Világkupára. Észrevettem, hogy Jasper bejött, de végig csináltam a gyakorlatot. Majd egy halk, de örömteli tapsra lettem figyelmes.Lejöttem a jégről és leültem Jasper mellé.

-Hol tanultál meg ilyen szépen korcsolyázni?-kérdezte kíváncsian.

-Az anyukámtól-válaszoltam

-Oh.

-Jasper nézd, amit most elmondok, azt senki nem tudhatja meg. Rendben?-kérdeztem

-Persze.

Majd elkezdtem neki mesélni.

-Az anyukám felnőtt-és junior világbajnok műkorcsolyázó volt. Az egyik estén, még nagyon régen egy étteremben ünnepeltük meg édesanyám amerikai bajnoki győzelmét. Éppen hazafele tartottunk, mikor karambolóztunk egy másik autóval, a szüleim meghaltak, én pedig árvaházba kerültem. Az árvaházban kegyetlenül bántak velem mindig megvertek, és elvették a cuccaimat, csak egy képem maradt, amin a szüleim vannak. Utána elkezdtem iskolába járni, majd mikor betöltöttem a 15-öt, akkor anyám egyik edzője munkát adott, hogy kevesebbet legyek az árvaház falai között, és hogy legyen egy kis pénzem mire betöltöm a 18-at és kiszabadulok az árvaházból. Ami a korcsolyázást illeti, akkor kezdtem el komolyabban foglalkozni vele, mikor a szüleimet elvesztettem. Derick szerint nagyon jól csinálom és próbált rávenni, hogy nevezzek be egy junior kategóriás versenyre, de én ehhez nem voltam elég merész. Ennyi lenne.

-Szerintem is nagyon jól korcsolyázol, szerintem simán benevezhetnél egy versenyre.-mondta biztatóan Jasper.

-Ó köszönöm, talán egyszer, de most már mennem kell.

-Rendben.

Majd követett a folyosón egészen az ajtóig.

-Akkor holnap a suliban. Szia

-Szia

Majd ő elment a motorjához én meg én meg siettem a buszhoz. Az árvaháznál se a kapuőr, se a folyosó ügyeletes nem volt kinn, így észrevétlenül be tudtam menni a szobámba. Éjszaka nem nagyon aludtam. Jasper magabiztosságán és nyugodságán gondolkodtam. Egyszerűen nem tudtam kiverni a fejemből azt a nyugodságot, amit a jelenléte sugallt. Másnap reggel már nagyon korán felkeltem és már az aznapi első busszal bementem a suliba. Az első órám biokémia volt Jasperrel.

-Szia-köszöntem

-Szia Bella-köszönt ő is.-Hogy vagy?

-Köszi jól, bár nem aludtam túl sokat. Ugye a tegnapiról nem meséltél senkinek?

-Persze, hogy nem.

Majdnem az egész órát átbeszélgettük. És utána a maradék három órámon nagyon hiányoltam a nyugodságot, amit sugárzott. Bementem az ebédlőbe reméltem, hogy itt összefutok vele. Az ajtóból végig tekintettem az egész éttermet, mikor megláttam szőke, göndör tincseit. Mögé mentem és megálltam. Köszönni akartam mikor meghallottam egy mondatot.

-A szülei halála után kezdett el korizni-mondta a bronzvörös hajú fiú.

Az agyam rögtön elborult nem tudtam felfogni, hogy volt képes elmondani.

-Hogy tehetted ezt? Azt hittem megbízhatók benned!-üvöltözésem az egész ebédlőn áthallatszott.

-Bella...

Nem vártam meg míg befejezi, zokogva kirohantam ebédlőből. A könnyektől semmit sem láttam, bele is ütköztem egy fiúba, akit elkezdtem püfölni. A fiúnak erős mellkasa volt, majd reccsenést hallottam és felsikoltottam. Tudtam, hogy eltörtem a csuklóm. Hideg kezeket éreztem a derekamon ami felkapott és egy autó felé vitt. A fiú karjaiban összevissza ficánkoltam, de ő berakott az autóba és bekapcsolta a biztonsági övem. Nem tudtam elhinni, bár a fájdalmon kívül nem nagyon tudtam másra figyelni.

-Edward vidd be, Carlisle majd rendbe hozza.-hallatszott egy számomra ismeretlen hang.

-Rendben-hallatszott a válasz.

Majd a hideg kezeket megint magamon éreztem. Egy rendelőbe vittek, de még itt is összevissza ficánkoltam, ezért kaptam egy nyugtató injekciót. Önkívületi állapotba kerültem. Nem láttam semmit, nem hallottam semmit. Csak egy kocsi döcögését éreztem. Majd később már azt sem. A hideg kezek megint megragadtak majd valahova vittek, tudtam, hogy az árvaházba. A fiú senkivel se állt le beszélgetni csak a szobám fele igyekezett, ahol letett az ágyba. A nyugtató hatása már szinte elmúlt, így kinyitottam a szemem. Körbe néztem és valóban a szobámban voltam de egy fiú volt az ágy mellett. Kinyitottam a szám.