Létszí olvassátok el!

Sziasztok!

Többen is mondtátok, hogy nem elég részletes a fejezet. De komit nem írtok, hogy mit részletezzünk. Légyszíves mondjátok, hogy mit szeretnétek ha részleteznénk és akkor újra megcsináljuk!

Köszike: Leila és Bella

2.fejezet 2.rész

Negyed órát kellett várnom, mire megérkezett a busz. Felszálltam és figyeltem az elsuhanó tájat.

-Korcsolyapálya.-hallatszott a hangos bemondóban.

Gyorsan összeszedtem a cuccom és leszálltam a buszról. A koripályán már rengetegen voltak, ezért úgy kellet átverekednem magam, mire megláttam Angelát.

-Szia Ang.-köszöntem

-Szia

-Hol van Derick?-kérdeztem érdeklődve.

-Az irodában.-halkan hallottam a választ.

Az iroda fele vettem az irányt, ami az épület hátsó szárnyában volt. Bekopogtam az ajtón.

-Tessék-hallatszott bentről a hang.

Bementem az ajtón.

-Szia Derick, ma mit kell csinálnom?-kérdeztem kíváncsian.

-Szia Bella, ma a büfében leszel-válaszolta

-Meddig leszünk nyitva?-kérdeztem

-Mivel péntek van, ezért csak fél hétig.

-Rendben, akkor még maradok utána.

-Jó-mondta. Kimentem a büféhez az emberek jöttek mentek, nagy volt a felfordulás. Mindenkinek nagyon sok dolga volt. De hála a sok munkának a délután hamar elment és Derick, meg Ang is már hazament. Bezártam a büfét, és elmentem a korcsolyámért. Most egy kicsit gyorsabb zenét tettem be és elfoglaltam magam. Ezt a gyakorlatot Derick mutatta nekem, amit ő tanított anyunak a Junior Világkupára. Észrevettem, hogy Jasper bejött, de végig csináltam a gyakorlatot. Majd egy halk, de örömteli tapsra lettem figyelmes.Lejöttem a jégről és leültem Jasper mellé.

-Hol tanultál meg ilyen szépen korcsolyázni?-kérdezte kíváncsian.

-Az anyukámtól-válaszoltam

-Oh.

-Jasper nézd, amit most elmondok, azt senki nem tudhatja meg. Rendben?-kérdeztem

-Persze.

Majd elkezdtem neki mesélni.

-Az anyukám felnőtt-és junior világbajnok műkorcsolyázó volt. Az egyik estén, még nagyon régen egy étteremben ünnepeltük meg édesanyám amerikai bajnoki győzelmét. Éppen hazafele tartottunk, mikor karambolóztunk egy másik autóval, a szüleim meghaltak, én pedig árvaházba kerültem. Az árvaházban kegyetlenül bántak velem mindig megvertek, és elvették a cuccaimat, csak egy képem maradt, amin a szüleim vannak. Utána elkezdtem iskolába járni, majd mikor betöltöttem a 15-öt, akkor anyám egyik edzője munkát adott, hogy kevesebbet legyek az árvaház falai között, és hogy legyen egy kis pénzem mire betöltöm a 18-at és kiszabadulok az árvaházból. Ami a korcsolyázást illeti, akkor kezdtem el komolyabban foglalkozni vele, mikor a szüleimet elvesztettem. Derick szerint nagyon jól csinálom és próbált rávenni, hogy nevezzek be egy junior kategóriás versenyre, de én ehhez nem voltam elég merész. Ennyi lenne.

-Szerintem is nagyon jól korcsolyázol, szerintem simán benevezhetnél egy versenyre.-mondta biztatóan Jasper.

-Ó köszönöm, talán egyszer, de most már mennem kell.

-Rendben.

Majd követett a folyosón egészen az ajtóig.

-Akkor holnap a suliban. Szia

-Szia

Majd ő elment a motorjához én meg én meg siettem a buszhoz. Az árvaháznál se a kapuőr, se a folyosó ügyeletes nem volt kinn, így észrevétlenül be tudtam menni a szobámba. Éjszaka nem nagyon aludtam. Jasper magabiztosságán és nyugodságán gondolkodtam. Egyszerűen nem tudtam kiverni a fejemből azt a nyugodságot, amit a jelenléte sugallt. Másnap reggel már nagyon korán felkeltem és már az aznapi első busszal bementem a suliba. Az első órám biokémia volt Jasperrel.

-Szia-köszöntem

-Szia Bella-köszönt ő is.-Hogy vagy?

-Köszi jól, bár nem aludtam túl sokat. Ugye a tegnapiról nem meséltél senkinek?

-Persze, hogy nem.

Majdnem az egész órát átbeszélgettük. És utána a maradék három órámon nagyon hiányoltam a nyugodságot, amit sugárzott. Bementem az ebédlőbe reméltem, hogy itt összefutok vele. Az ajtóból végig tekintettem az egész éttermet, mikor megláttam szőke, göndör tincseit. Mögé mentem és megálltam. Köszönni akartam mikor meghallottam egy mondatot.

-A szülei halála után kezdett el korizni-mondta a bronzvörös hajú fiú.

Az agyam rögtön elborult nem tudtam felfogni, hogy volt képes elmondani.

-Hogy tehetted ezt? Azt hittem megbízhatók benned!-üvöltözésem az egész ebédlőn áthallatszott.

-Bella...

Nem vártam meg míg befejezi, zokogva kirohantam ebédlőből. A könnyektől semmit sem láttam, bele is ütköztem egy fiúba, akit elkezdtem püfölni. A fiúnak erős mellkasa volt, majd reccsenést hallottam és felsikoltottam. Tudtam, hogy eltörtem a csuklóm. Hideg kezeket éreztem a derekamon ami felkapott és egy autó felé vitt. A fiú karjaiban összevissza ficánkoltam, de ő berakott az autóba és bekapcsolta a biztonsági övem. Nem tudtam elhinni, bár a fájdalmon kívül nem nagyon tudtam másra figyelni.

-Edward vidd be, Carlisle majd rendbe hozza.-hallatszott egy számomra ismeretlen hang.

-Rendben-hallatszott a válasz.

Majd a hideg kezeket megint magamon éreztem. Egy rendelőbe vittek, de még itt is összevissza ficánkoltam, ezért kaptam egy nyugtató injekciót. Önkívületi állapotba kerültem. Nem láttam semmit, nem hallottam semmit. Csak egy kocsi döcögését éreztem. Majd később már azt sem. A hideg kezek megint megragadtak majd valahova vittek, tudtam, hogy az árvaházba. A fiú senkivel se állt le beszélgetni csak a szobám fele igyekezett, ahol letett az ágyba. A nyugtató hatása már szinte elmúlt, így kinyitottam a szemem. Körbe néztem és valóban a szobámban voltam de egy fiú volt az ágy mellett. Kinyitottam a szám.

2.fejezet 1.rész

Zokogni kezdtem, az eddig eltitkolt fájdalmamnak egy része most felszínre tört. Gondolom meghallották keserves zokogásom és cipő kattogás közepet elhagyták a korcsolyapályát. Tudtam, ha holnap bemegyek az iskolába, akkor meg fognak rohamozni a kérdéseikkel, de én nem fogok válaszolni. Ezernyi gondolat motoszkált a fejemben, melyeket próbáltam elhesegetni. Gyorsan összepakoltam a cuccom és visszamentem az árvaházba.

-Hol voltál megint?-kérdezte az éjszakai ügyeletes.

-Sehol.-válaszoltam egyhangúan, majd a szobám fele vettem az irányt.

Gyorsan átöltöztem pizsibe és bebújtam az ágyba. Próbáltam elaludni, de nem sikerült. Másnap reggel megkajáltam és rohantam a suliba. Ma csak 5 órám lesz, biológia, matematika, irodalom, média és kémia. Biológián az állatok részeit vettük latinul, ami engem nem nagyon érdekelt és ezt a tanár ki is szúrta.

-Miss Swan, kérem figyeljen!

Nem válaszoltam, csak próbáltam koncentrálni a tananyagra, természetesen sikertelenül. A matekot se kedveltem különösképp, talán a pí négyzetgyökéről tanulhattunk. Irodalmon a drámákról dadogott valamit Ms. Figg, médián pedig valami ömlengős és romantikus színdarabot néztünk. Ma is láttam a többi új gyereket. Az utolsó órám a szőke hajú fiúval volt.

-Leülhetek?-kérdezte.

-Persze.-talán most először szóltam valakihez normálisan.

Ez a fiú nagyon különös volt. Mikor odajött hozzám szinte megnyugodtam. Nem tudom mi okból kifolyólag, de azonnal megbíztam benne.

-Hogy hívnak?-kérdezte kedvesen.

-Isabella Marie Swan, de mindenki csak Bellának szokott hívni.

-Engem Jasper Whitlock Halenek.

Jasper még mindig nyugodt és magabiztos volt, ahogy én is.

-Szabad megkérdeznem, hogy miért viselkedsz ilyen elzárkózottan mindenkivel?-kérdezte udvariasan.

-Erről nem szeretek beszélni, főleg nem ilyen nagy tömegben.-mondtam neki.

-Ha nem akarsz róla beszélni,én természetesen nem értem.-mondta Jasper

-Ha tényleg szeretnéd tudni, hogy miért vagyok olyan amilyen akkor gyere el 7-kor a koripályára.

-Rendben.

-Akkor 7-kor a koripályán. -Szia

-Szia.

Majd felálltam az asztaltól és a buszmegálló felé vettem az irányt.