4.fejezet

Sosem szerettem ha megbámulnak és általában az embereknek nem is volt rá okuk de most, hogy Jasper mellettem állt megértettem mért néz mindenki de én ettől kényelmetlenül és zavarban éreztem magam ezért lehajtottam a fejem. Ekkor megéreztem, hogy Jasper egyik kezét a derekamra teszi majd elkezd az iskola felé terelni miközben halkan beszél hozzám.
-Nyugalom Bella semmi baj nincs. Előbb utóbb megszokják, hogy együtt jövünk és egy idő után nem fognak majd ennyire megbámulni ne aggódj.-én pedig csak kérdőn néztem rá.
-Te tényleg mindig velem akarsz mutatkozni? Egy ilyen selejttel? Ahelyett, hogy a családoddal lennél?-kérdeztem és tényleg nem értettem mért foglalkozik ennyit velem.
-Bella hidd el nekem te nem vagy selejt te egy igazán különleges lány vagy aki csak egy kis szeretetre és megértésre vágyik és, hogy elfogadják olyannak amilyen és ez nem bűn. És igen veled szeretnék mutatkozni a családom miatt pedig ne aggódj velük semmi baj nem lesz.-mondta mosolyogva és mint mindig szavai és közelsége megnyugtatott és vissza mosolyogtam rá. Közben tovább sétáltunk a figyelő tekintetek körében. Jaspernek és nekem közös volt az első óránk így együtt mentünk oda és Jasper megkért, hogy üljek mellé amit én szívesen el is fogadtam. A következő órám már nem Jasperrel volt ennek ellenére oda is elkísért és velem maradt egészen becsengetésig. Én egész órán azon gondolkoztam vajon Jasper azért e ilyen megértő velem mert elmeséltem neki mi történt velem vagy ha nem tudná akkor is ilyen lenne e. Egész órán ilyen gondolatok cikáztak a fejemben majd mikor kicsöngettek és kiléptem Jaspert pillantottam meg az ajtóban állva és oda is siettem hozzá. És így ment ez egész nap ha épp nem Jasperrel volt órám akkor is mindig elkísért órára illetve mire kijöttem a teremből mindig várt rám. Nekem jól esett a törődés, hogy valaki végre foglalkozik velem azonban nem hagyott nyugodni, hogy ahányszor csak megpillantottam Alice-t mindig bánatos, bűnbánó és szomorú volt a tekintete. Tudtam, hogy hiányzik neki Jasper mert ő elmondta nekem mennyit jelentenek egymásnak ezért is nagyon szégyelltem magam. Igaz ugyan, hogy haragudtam rá ás a testvérére amiért kihallgattak minket mégis sajnáltam Alice-t mert elszakítottam tőle a legfontosabb embert még ha nem is szándékosan. Épp ezen gondolkoztam az ebédlőbe menet is ahova persze Jasper is velem jött. Mikor ránk került a sor nem kértem mást mint vizet mert egyszerűen nem volt étvágyam. Jasper is megkérdezte, hogy biztos nem kérek a mást de én csak a fejemet ráztam. Miután kifizette az ő ebédjét és az én vizemet amit nem akartam hagyni neki de nem ellenkezhettem vele egy külön asztalhoz ültünk le. Mikor már egy ideje csak ültem végre megkérdezte mi a bajom mire vonakodva de elmondtam, hogy bűntudatom van Alice miatt. Erre elmosolyodott majd megnyugtatott, hogy semmi baj nem kell aggódnom Alice megérti és nem sértödik vagy haragszik meg emiatt rám. Ennek örültem és ránéztem a kis kobold lányra aki minket figyelt és egy mosolyt küldött felém én amit halványan de viszonoztam mitől láttam, hog neki csak nagyobb lesz a mosoly a száján. Most már elhittem amit Jasper mondott és kicsit boldogabb is voltam ha bár még mindig volt egy kevés bűntudatom habár az már Edward miatt. Azon gondolkoztam a maradék órákon, hogyan is kérjek tőle bocsánatot a tegnapi miatt de nem jutottam dűlőre és mire észbe kaptam már a parkolóban voltam Jasperrel. Miután felültem a motorra Jasper egyből a jégkorcsolya pálára vitt majd ott egy öleléssel és egy mosollyal váltunk el egymástól én pedig mosolyogva mentem be.