3.fejezet

-Ki vagy te? Mi történt? Hol vagyok?-kérdeztem a mellettem ülő fiút.

-A nevem Edward Cullen. Az történt, hogy miután azt hitted, hogy Jasper elárulta a titkodat dühösen kirohantál a menzáról és beleütköztél Emmettbe. Dühödben elkezdted püfölni és eltörted a karodat. Behoztalak a kórházba, ahol nyugtatót kaptál.-mondta

-Az az átkozott pedig megbíztam benne.-gondolkodtam hangosan miközben eleredtek a könnyeim.

-Kérlek, ne neheztelj Jasperre, ő semmit sem tett.-mondta a fiú.

-Már hogyne neheztelnék rá, hiszen elárulta a titkomat, pedig megígérte, hogy nem fogja elmondani!-kezdtem el örjöngeni.

-Jasper nem árulta el a titkodat. Az az igazság, hogy amikor a korcsolya pálya mellett beszélgettetek, akkor hallgatóztunk.

-Hogy mi? Azonnal tűnj el innen.-fakadtam ki.

A fiú nem válaszolt csak kiment a szobából és becsapta maga mögött az ajtót. Nem tudtam mit tegyek. Nem tudtam hihetek-e neki, ezért elhatároztam, hogy felhívom Jaspert. Egyet csengett, mire Jasper felvette a telefont.

-Szia Bella.-köszönt

-Jasper, én nem is tudtam, hogy hihettem, hogy elmondtál nekik mindent. Annyira sajnálom. Nem lehetnénk megint barátok?-kérleltem.

-Ugyan Bella, semmi baj. Én is figyelhettem volna jobban. Mi szólnál, ha holnap elmennék érted, és együtt mennénk suliba?-kérdezte

-Rendben.-válaszoltam neki

-Akkor holnap fél nyolcra az árvaháznál leszek. Szia.-köszönt el

-Rendben, szia-elköszöntem, majd letettem a telefont.

(Edward szemszöge)

Éppen hazafelé tartottam. Mindenki otthon volt. Miután beléptem a házba Tanya azonnal lerohant.

-Mégis hol voltál? Megint annál a fruskánál?-fakadt ki kritikusan.

-Tanya állítsd le magad!-üvöltött Emmett.

-Fogd be!-kiáltott Tanya

Ez Rosalinál elvágta a biztosítékot, és Alicel együtt rávetették magukat Tanyára. Nem tudtam mozdulni. Emmett és Jasper próbálták leállítani a lányokat. Éppen Esme sietett lefelé a lépcsőn.

-Mi folyik itt?-kérdezte dühösen.

Még mindig nem tudtam mozdulni. Tanya a padlón feküdt, Emmett és Jasper lefogták a lányokat.

-Tányának elgurult az a maradék agya is ami volt!-üvöltötte Alice.

-Edward, mi történt?-fordul felém anyám.

-Tanya fruskának hívta Bellát, mire a lányok ráugrottak.

Míg felvázoltam Esmének a történteket Tanya felállt a földről. Nem voltam képes a szemébe nézni.

-Te nem vagy normális! Mégis minek képzeled magad?-fakadt ki Esme, és lekevert Tányának egy pofont, ami következtében Tanya ismét a földön feküdt. Tele volt a fejem Tanya gondolataival. Elegem volt ebből. Nem foglalkoztam senkivel, csak hátat fordítottam mindenkinek és elrohantam az erdőbe. Muszáj volt kiszellőztetnem a fejem. Annyira ideges voltam, amiatt, amit Tanya Belláról mondott, hogy néhány fát is kitéptem a földből. Nem tudtam mi van velem. Miért nem segítettem Tanyának? Miért védtem meg Bellát? tettem fel magamnak a kérdéseket. Egyikre se tudtam válaszolni! Miután kicsit lenyugodtam, emberi tempóra váltottam, és így vettem hazafelé az irányt. Nem akartam összefutni Tányával. Nem akartam vele beszélni. Mikor beléptem a házba Tanya lesütötte a szemét.

-Edward..-kezdte el.

Leintettem, nem akartam vele beszélni. Egyenesen kedvenc kishúgom szobája felé vettem az irányt. Bekopogtam, bár nem tudom miért.

-Búj be!-jött a hang bentről.

-Szia Alice, Jasper hol van?-kérdeztem.

-Rendben, akkor nyugodtan beszélgethetünk.-állapítottam meg.

-Edward, én annyira sajnálom, nem tudom, mi ütött belém. De Tanya úgy lehordta Bellát.-mondta húgom.

-Kérlek, ne kérj bocsánatot. Tanya ezúttal tényleg túl lépte a határokat. Azt hiszem szakítani fogok vele, ez már nem állapot. Az agyamra mennek a folytonos féltékenységi rohamai. Azt hiszem mindenkinek így lesz a legjobb.-mondtam komoly hangnemben.

-Igen, ebben igazad van, de mit érzel?-kérdezte húgom, tudtam, hogy ezzel Bellára céloz.

-Nem is tudom. Bella olyan nagyon más. Ha a közelében vagyok minden megváltozik Hirtelen minden dolog mellékes lesz mellette mintha, már nem is a gravitáció tartana a földön, hanem ő.-mondtam őszintén kedvenc kishúgomnak.

-Edward, ezt hívják úgy, hogy szerelem.-mondta Alice.

-De ő ember, az nem lehet.-mondtam, pedig tudtam, hogy Alicnek igaza van.

-Edward, te is tudod, hogy igazam van.-mondta határozottan Alice.

-Köszi Alice, azt hiszem holnap suli után beszélek Tányával. Alice csak bólintott, én pedig felmentem a szobámba. Nem csináltam semmit csak az ágyban feküdtem.

(Bella szemszöge)

Másnap reggel, már nyoma sem volt a tegnapi eseményeknek, kivéve a gipszet. Nem is igazán tudom, mi történt akkor. Elkezdtem készülődni. Gyorsan ettem egy tál müzlit és felöltöztem. Egy kockás inget,kabátot, és egy farmert vettem fel. A könyveimet gyorsan bedobáltam a táskámba. Mire végeztem Jasper már az árvaház előtt várt rám. Csöngetett, én pedig siettem, hogy kinyissam az ajtót.

-Szia Bella.-köszönt

-Jó reggelt!-köszöntem neki vissza.

-Indulhatunk?-kérdezte.

-Persze.-válaszoltam

Gyorsan felszedtem a táskámat, és becsuktam az árvaház ajtaját. Mikor kiléptem és megláttam a fekete motort,ez volt az első reakcióm.

-Wow!Nem is tudtam.-köpni, nyelni nem tudtam.

-Köszi.

Jasper a kezembe nyomta a bukót, én pedig felvettem. Eszembe jutottak a régi szép idők, amikor apukámmal mentem motorozni. Kicsi korom óta imádtam a gyorsaságot. De Jasper motorján ülve sokkal jobban élveztem. Körülbelül 10 perc alatt értünk be a suliba. Mindenki minket bámult, még Cullenék is. Nem csodáltam. Nem minden nap jelenik meg egy olyan közönséges lány mint én egy olyan emberrel mint Jasper. Az emberek féltékenyen, és értetlenséggel néztek ránk.